A Régi iskolától az Új iskoláig: a SEO átalakulóban

A SEO felnőtt lett. Több mint egy évtizede még tele volt „gazdagodj meg gyorsan” sémákkal, ahol a vállalkozás és az ügyfél közötti kapcsolat nem képezte lényeges részét a stratégiának, vagyis, hogy minél több látogatót vonzzanak egy weblapra. Ez a két dolog teljesen elvált egymástól.

Még az úgynevezett white hat („fehér kalapos”) SEO-val dolgozó szakemberek figyelme is inkább a különféle taktikákra irányult. Ezek valójában közelebb álltak a Google webmestereknek szóló útmutatójához, mint a black hat („fekete kalapos”) SEO-sok által űzött praktikákhoz, de a legtöbb esetben ezek még mindig csak taktikák voltak.

A keresőoptimalizálás történeti feladatát két területre lehetett osztani az elérni kívánt hatás alapján:

  • Egy kicsit megbabrálni az oldalon a biteket, és keresőbarátabbá tenni.
  • A webhelyre mutató linkek beszerzése, de ahhoz már túlságosan elfoglaltak vagyunk, hogy együttműködjünk, úgyhogy azt nem kell tudnia, hogy azokat honnan is szereztük.

Ezeknek a nagy része a fekete mágiához volt hasonlatos és a keresőoptimalizálás által foganatosított intézkedéseket nem értette a szakma egy része. Erre nem is volt szükség. Mindez csak taktika volt.

Szerencsére mindez változóban van! Itt van egy kis összefoglalás azokról az átalakulóban lévő jelenségekről, amikkel már találkozhattunk:

Alapvető feladat

Régi iskola

Új iskola

Title tag-ek

Az oldalon a legfontosabb kulcsszó, sokszor ismételve és több változatban is

Az oldalon a legfontosabb kulcsszó, a rákattintásra ösztönöz

Címsor tag-ek

H1 tag használata, ami a címsor tag gyengébb változata

Arra ösztönzi a látogatót, hogy elolvassa az egész oldalt

Szövegtörzs

Az írónak adnak egy listát a kulcsszavakról, hogy azokat használja az oldal szövegének megírásakor

Az írónak adnak egy témát, hogy írjon arról egy lenyűgöző szöveget

Belső linkek

Bőséges horgonyszöveg linkek nagy tömbjei

Milyen linkeket szeretnének látni az oldalon a felhasználók?

Használhatóság

Az meg mi?

Egy SEO terv elkészítésénél egy lényeges szempont

Linképítés

Ne aggódjon, intézek majd egy csomó különféle domaint, természetesen horgonyszöveggel teli linkekkel egyetemben, Önnek semmit sem kell tennie

Láthatóság

Vendégposztok/

Vendégvélemények

A lehető legtöbb különböző domain

Jól látható hasábok és kisszámú, mérvadó vendégposzt/vendégvélemény

Horgonyszöveg

Teletömve kulcsszavakkal

A cél a márkaépítés

Közösségi média

Nem használja

Egy erős „belülről vezérelt PR csatorna”, ami a láthatóságot javítja (és igen, a linkek is)

Google Plus

Kísértetváros

Egy erős réteg az összes Google termék és szolgáltatás mellett

 Title tag: az adott weboldal fejléc szövegkörnyezete

A szakma kiegészülve:

A fenti táblázatból is tisztán kiolvasható, és most biztosan nagyon meglep mindenkit ez a tény, de a keresőoptimalizálást már nem lehet egy pajtából működtetni. A SEO szakembereknek már olyan tényezőkkel is számolniuk kell, mint a márka, a hírnév, a felhasználók elégedettsége, a használhatóság, és általánosságban szükségük van egy komplexebb, teljességre törekvő világlátásra.

Azonkívül a szakma másik részének a keresőoptimalizálást a saját tevékenységének a szerves részének kell tekintenie. A keresőprogramoknak azért még mindig szükségük van egy kis segítségre:

  • Az adott honlapon az összes oldal megtalálása (felkutatás). Erre a célra vannak az XML oldaltérképek, és ehhez sok más szempont is hozzáadódik.
  • Annak a megértése, hogy egy adott honlapon az oldalak miről szólnak (relevancia). Erre találták ki a Schema-t, és, hogy miért van még mindig szükség arra, hogy elgondolkodjuk a honlap oldalaira helyezett tartalmon.
  • Annak az eldöntése, hogy az adott honlapot hova rangsorolják (fontosság). A linképítés mindig is a keresőoptimalizálás ezen aspektusára helyezte a hangsúlyt, és a márkaépítés, hírnév és a tartalommarketing új, még inkább teljességre törekvő megjelenésében még mindig segíteni kell a keresőrobotoknak megértetve velük azt, hogy egy adott témában az Ön honlapja az egyik legjobb.

Ezt a három területet, a Felkutatást, a Relevanciát és a Fontosságot továbbra is művészetnek és tudománynak tekinthetjük, amelyek mind a keresőoptimalizálás területéhez tartoznak, valamint a szakma egy részének nagyon is szüksége van erre a szakértelemre. Ez hatással van a PR-re (public relations – „közönségkapcsolat”), a marketingre, a termékmarketingre, és igen, az ügyvezetési menedzsmentre is. Az összes itt felsorolt ágazatnak szüksége van keresőoptimalizálási iránymutatásra, és a SEO csapatnak is szüksége van a fenti területek iránymutatására.

A sikeres SEO törekvéseket valójában egy nagyobb marketing terv részének kell tekinteni, de ennek a tervnek egy fontos és egységes összetevőjének.

A közösségi média és a keresőoptimalizálás

Ez a két dolog valójában ikrek, akiket a születésnél választottak csak szét. Mindkettő arra hivatott, hogy egy adott oldal és egy márka láthatóságát növelje, és mindkét módszer képes a másik hatását növelni jelentős mértékben. Az alábbi ábra a tartalommarketing „hogyan”-járól szól.

Ahogy Ön is láthatja, egy jó tartalom határozottan segíti a közösségi médiákon elért sikereket, ahogy a keresőoptimalizálás a láthatóságot. Másfelől egy erős jelenlét a közösségi médián biztosíthatja, hogy annak az erős tartalomnak nagyobb láthatósága legyen, az adott tartalomra visszautaló linkekkel. Végül, a befolyással bírókkal történő kapcsolatépítés (a közösségi médiában, a PR, a marketing és a vezetői hálózatépítés területén) segíthet felgyorsítani az egész folyamatot.

Úgy tűnhet ez az egész, mint egy hatalmas egyesített folyamat, nem? Hát persze.

A Google+ szerepe

Miért is van nekünk szükségünk a Google+-ra? Hiszen az egy szellemváros, nem? A Facebook és a Twitter nagyszerű dolog, ez a kettő miért ne lenne elég? A Google+-szal kapcsolatban három főbb sajátságot kell kiemelni, amelyek a következők:

  1. A Google Plus egy fantasztikus hálózat arra, hogy kapcsolatokat építsen és tartalmakat osszon meg.
  2. A Google Plus nagyon lendületes és élénk, ezért azok, akik azt mondják, hogy ez egy szellemváros, nem is néztek igazán utána ennek a platformnak.
  3. Az összes Google szolgáltatás közül a Google Plus az egyik legjobb, úgyhogy csak a saját felelősségére hagyhatja figyelmen kívül.

Felettébb érdekes, hogy a Google nem tett különbséget aközött, hogy ’mi a Google’ (’what is Google’), és aközött, hogy ’mi a Google Plus’ (’what is Google Plus’) a keresési eredményekben. Erről gondoljanak azt, amit csak akarnak, de a Google már elég régen egyértelművé tette, hogy a Google+ a Google szerves része, és ténylegesen az egyik legfontosabb is a szolgáltatásaik és termékeik közül. A Google-nak ez a hozzáállása lényegesen eltér attól, amit a Google Buzz, a Google Wave és más korábbi közösségi médiában történő kísérletezés kapcsán tapasztalhattunk.

Összegzés:

Az Új iskola tagjainak tekinthető SEO szakemberek egy nagyobb csapat, egy egyesített marketing csapat tagjai. Valóban nem tekinthetünk el a keresőoptimalizálás technikai jellegétől sem, mint ahogy a fejlesztőcsapattal való szoros együttműködéstől sem. Nem lehet ezeket szétválasztani, nem dolgozhatnak már elszigetelve.

Azonkívül a sikeres marketing csapatok felismerték, hogy a közösségi média és a keresőoptimalizálás is egy tágabb értelemben vett marketing terv része. Egy időben nagyon sok helyen egyszerre kell jelen lenni, amennyiben egy nagyobb vállalkozást szeretne építeni. Egyszerűen fogalmazva, ott kell jelen lenni, ahol a lehetséges ügyfelek is vannak. Ha Ön nincs ott, attól még a versenytársai ott lesznek.

Még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy egyesített szemléletmód a digitális médiáról széles körben kialakulhasson az üzleti szférában. De pont ez teszi ezt a jelenséget egy kedvező lehetőséggé sokak számára. Még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy megragadja ezt az alkalmat és a versenytársaival szemben előnyre tegyen szert. Carpe diem!

Értékeljen post