Minden egyes évben lehet hallani vészjósló hangokat a keresőoptimalizálás haláláról vagy annak olyan alapvető megváltozásáról, hogy ma már teljesen más, mint amilyen régen volt. Általában az ilyen kijelentések rövidlátóak.
Semmi sem áll távolabb az igazságtól.
A keresőoptimalizálás (még mindig) nem halott és addig a napig nem is lesz az, amíg a keresők már nem tudnak jelentős forgalmat a weblapokhoz irányítani (ami nagyon-nagyon hosszú ideig még nem fog bekövetkezni, ha egyáltalán valaha be fog).
Azonkívül, néhány apró kivételtől eltekintve, az egyetlen dolog, ami megváltozott a keresőoptimalizálás terén a véleményem szerint az, hogy a keresőrobotok egyre jobbak a saját szabályaik betartatását illetően. Így azokat, akik inkább a rövidebb utat választják vagy olyan módszereket, amiket a legkevésbé sem tekinthetünk ajánlott eljárásnak, rákényszerítik a saját szabályaikhoz való alkalmazkodásra. Szomorú tény, de sajnos sokan vannak ilyenek.
A keresőoptimalizálás a digitálismarketing területének egyik legfontosabb alkotóeleme, és a hosszútávú sikerhez ugyanolyan úton lehet eljutni, ahogy mindig is.
Általános SEO kampánytevékenységek
A keresőoptimalizálás alapelemei még mindig nagyon fontosak, és ha ezeket pontosan elvégzik, akkor is látványos eredményt hozhatnak. Íme, néhány teendő az alapszintű keresőoptimalizáláshoz, amik viszonylag változatlanul maradtak (ez a lista korántsem tér ki minden részletre):
- kulcsszó vizsgálat
- technikai feladatok, problémák elvégzése és megoldása:
- ismétlődő tartalom
- URL szerkezet
- Flash/AJAX/JavaScript
- Schema.org jelölés
- XML oldaltérképek
- belső linkstruktúra megtervezése
- HTML oldalak on-page optimalizálása
- videók és képek optimalizálása
- folyamatos teljesítmény-elemzés
- digitális marketing csatornák beillesztése
Ez a lista nem lehet teljes mindenki kedvence nélkül: linképítés (az emberek nagy többsége úgy vélekedik, hogy a linképítés is teljesen megváltozott, de az ellenvélekedésem olvasható lentebb).
Ezek közül a dolgok közül egyik sem változott meg olyan jelentősen az utóbbi pár évben, hogy azt kelljen mondani, hogy a keresőoptimalizálás egészében véve egy új gyakorlattá vált volna, mint ami előtte volt.
Természetesen kevesebb adatot kell átböngészni (Köszi, Google!), ezen kívül abban is változtak a dolgok, hogy a keresők hogyan kezelnek néhány technikai kérdést, például a kanonikus tag-eket, rel=alternate tag-et (egy adott oldal alternatív elérési lehetőségeinek megjelölése) és a schema jelölést, hogy néhányat említsünk. Tegyük félre a módszereket egy kicsit, hiszen mindez azoknak a technikai kérdéseknek a megértéséről szól, hogy a keresőrobotoknak milyen problémáik lehetnek az oldalunkkal kapcsolatban, és ezért biztosítanunk kell azt, hogy az oldalunk úgy legyen felépítve, hogy a keresőrobot tudja kezelni az ilyen helyzeteket.
Kulcsszó vizsgálat
Ezen a területen nincs sok változás, kivéve talán a módszerekkel kapcsolatban, amelyek segítségével meg tud bizonyosodni arról, hogy az Ön közönsége milyen szavakra keres rá, amikor olyan terméket, szolgáltatást vagy tartalmat keres, mint amilyen az Öné.
A kulcsszó vizsgálat még mindig az emberi viselkedés lemodellezéséről szól, és arról, hogy megértsük, hogy az emberek hogyan használják a nyelvet a kereséseknél. Csak az adatforrás változott meg kissé és az emberek egyre inkább tudatában vannak a ’hosszú farok’ (long tail: „sok kicsi sokra megy”, kevésbé népszerű, kevesebb konkurenciával rendelkező kulcsszavak) kulcsszavak jelentőségének.
Belső linkstruktúra
Az emberek gyakran mondják, hogy a PageRank (egy oldal fontosságának számszerűsítése) egy halott algoritmus. Bár nyugodtan próbálja ki mindenki, hogy hogyan boldogul egy oldal rangsorolásával bármilyen fontos kulcsszó alapján, amire egyetlen belső link sem mutat, és lássuk, hogy meddig jut.
Nem érdemes az eszköztáron keresztül ostromolni a PageRank-et, viszont célszerű megérteni a PageRank működését és, hogy hogyan befolyásolja az oldala belső linkstruktúrája a rangsorolást, így hamar világossá fog válni, hogy mik alapján rangsorolják az oldalakat a keresőmotorok, és nem csak a Google.
Elhanyagolható technikai változások történtek az elmúlt évek alatt. Például a PageRank-szobrászat nem működik már, ugyanis a PageRank, ami másképpen átmenne egy linken, aminek van egy nofollow tag-je (a robot nem indexeli az oldalt és nem követi a kimenő linket), nincs újra szétosztva, hanem inkább „elpárolog”.
De néhány technikai kérdést leszámítva, amik csak pár módszert érintenek, gyakorlatilag semmi sem változott a belső linkstruktúrának a keresőoptimalizálásra gyakorolt hatásával kapcsolatban (talán még bizonyos elemek fontossága, mint a kulcsszavak specifikussága).
Folyamatos teljesítmény-elemzés
Természetesen fel lehet hozni, hogy a legutóbbi változások a kulcsszavak terén a keresőoptimalizálásban elért eredményeink felmérésének lehetőségére voltak hatással. Ezt senki sem vitathatja. De végülis a keresőoptimalizálásban elért eredmények vizsgálatának céljai még mindig ugyanazok:
- az adott oldal jövedelmezőségének megállapítása
- a korábbi teljesítőképességgel való összehasonlítás a javulás megállapítása érdekében
- az alacsony teljesítményt nyújtó oldalak azonosítása és javítása
- az összes technikai probléma eltávolítása, amik ronthatja a teljesítményt
- azon kezdeményezések azonosítása, amik ezeken a programokon dolgoznak és bővítik (például a tartalommarketingen alapuló linképítés)
- olyan adatok használata, amikkel új lehetőségek nyílnak meg
Ezen tevékenységek még mindig nagyon fontosak, habár egyre bonyolultabbá válnak a javasolt kulcsszavakra vonatkozó adatok hiánya miatt.
Linképítés és tartalommarketing
Sokat lehet hallani, hogy a Penguin teljesen megváltoztatta a keresőoptimalizálást. Ezzel nem értek egyet. Csak annyi történt, hogy azután már mindenkinek kellett foglalkoznia a linképítéssel, ami az ajánlott eljárásokhoz kapcsolódik.
A linkek elvileg a relevanciára adott „szavazatok” a tartalom erőssége alapján, amikre a linkek mutatnak. Nagyon sokan foglalkoznak keresőoptimalizálással megbízható módon már évek óta, és még soha semmin nem kellett változtatniuk a frissítések megjelenése után. A Penguin mindössze kirekeszti a számításból az alacsony minőségű linkek értékét, amiknek soha nem is kellett volna beleszámítaniuk.
A linkek szerzése kapcsán az emberek a tartalommarketingről beszélnek, mintha az valami új dolog lenne. A tartalommarketing már az internet megjelenése előtt is létezett és azóta is virágzik.
Bár a tartalommarketing eléggé költséges, időigényes, szükséges hozzá az adott vállalkozásra és természetesen a marketing tervre való rálátás, és elengedhetetlen más digitális marketing csatornákkal való kiegészítése is, mint például a PPC (pay per click: fizetés kattintásonként) és a közösségi média, hogy így maximálisan kihasználhassák a hatékonyságát.
Ezen kívül, mivel nagyon nehéz a ROI-t (Return On Investement: befektetésarányos megtérülés) a linkek alapján megbecsülni, nem ez az első alternatíva általában a marketing-szakemberek számára, akiknek nem könnyű elmagyaráznia a keresőoptimalizáláshoz nem értőknek és azoknak, akik még nincsenek tisztában a tartalommarketing fontosságával a linképítés, a márkafejlesztés, a gondolati vezetés és az ügyfélszerzés szempontjából azon tevékenységeknek az értékét. A tartalommarketing tökéletes példa arra, hogy mindig is mennyire fontos volt a keresőoptimalizálás bevált gyakorlatának alkalmazása az összes többi digitális marketing csatornán keresztül.
A korai időkben, amikor a közösségi médiának még nem volt ekkora szerepe az internet világában, döntő fontosságú volt a PPC (Pay Per Click: fizetés kattintásonként) programot hozzáigazítani a keresőoptimalizálás programjához. És a mai napig is az. Nagyon fontos mindkét csatorna hatékonyságának maximális kihasználása szempontjából annak a megértése, hogy mely kulcsszavak célzottak, mely kulcsszavak ösztönzik a konverziót és melyik nyelv javítja a konverziót mindkét program számára, valamint azon ismeretek alkalmazása a másik program esetén.
A közösségi média uralkodóvá válása után elengedhetetlen lett a keresőoptimalizálás bevált gyakorlatát ehhez is igazítani és bármilyen SEO kampány esetén mindig is döntő szempontként szem előtt tartani. A közösségi médián keresztül elért tartalommarketing eredményeinek kiegészítése sokat segíthet abban, hogy jó minőségű linkeket szerezzünk magunknak. Ugyanez igaz a blogolásra, ami szintén egy fontos SEO eszköz, és nemcsak a linképítés, hanem az új, minőségi tartalmak folyamatos biztosítása szempontjából is.
Számos más közösségi csatornánál is, mint amilyen a YouTube, a Twitter és még sok más, szükségessé vált a keresőoptimalizálással való együtt kezelés már régóta. A speciális taktikákon kívül nem nagyon változott semmi ebben a tekintetben.
A tartalomalkotás tekintetében már több tudatosság tapasztalható azzal kapcsolatban, hogy bizonyos kulcsszavak hogyan utalnak az ügyfélnek a vásárlási ciklusban elfoglalt helyére, különösen a vállalatközi kereskedelemmel foglalkozó weblapok esetén.
Mi változott?
Ha végignézünk a tevékenységek fenti listáján hamar világossá fog válni, hogy míg a taktikák egy kicsit továbbfejlődtek, az alapvető stratégiai teendők és ezen teendők céljai nagyjából változatlanok maradtak.
Az össze keresőrobot arra törekszik, hogy bármilyen kulcsszóra a legrelevánsabb találatokat adja ki a keresési eredményei elején. Ezzel visszatérő felhasználókat nyernek maguknak, amellyel pénzt keresnek a keresők. Így a keresőrobotok előbbre rangsorolással jutalmazzák meg a kiváló tartalmakat.
Ha Ön szeretne a legrelevánsabb találat lenni egy bizonyos kulcsszóra, akkor mindenképpen tartalmat kell szolgáltatnia és végül a támogató üzleti modellt is, ami igazolja, hogy az Ön cégének weblapja miért érte el azt a helyezést.
A rangsorolás legfontosabb eleme a releváns tartalmak folyamatos készítése, aminek nagy értéke van a felhasználók szemében és megkülönböztetik Önt mindenki mástól, aki ugyanazt a helyezést szeretné elérni. Ezzel kapcsolatban semmi sem változott az AltaVista, a Hotbot és a Lycos megjelenése óta.
Viszont van, ami változott az idők alatt, mégpedig, hogy a keresők egyre jobbá váltak a minőség és a relevancia szempontjából hamis jelek kiszűrésében és kirekesztésében. És ezek alapján az emberek nagy többsége jobban rálát arra, hogy mi szükségeltetik ahhoz, hogy egy bizonyos kulcsszóra a találati lista elején szerepelhessenek. Ez a belátás vezetett ahhoz, hogy sokan alkalmazzák marketing tevékenységeikre is később.
De nem azért, mert a SEO új, hanem mert egyre több ember értette meg, hogy mit is jelentenek valójában a keresőoptimalizáláshoz ajánlott eljárások az üzleteik számára.
Befejezés
Ha legközelebb valaki megpróbálja Önnek elmagyarázni, hogy a keresőoptimalizálásnak vége, vagy, hogy a keresőoptimalizálás teljesen megváltozott, ne vegye komolyan.
Inkább azt tanácsolom, hogy hagyja figyelmen kívül az ilyen fecsegést, térjen vissza a keresőoptimalizálás alapjaihoz és alkosson nagyszerű tartalmat, ami releváns a célközönsége szempontjából a megcélzott kulcsszavaiban is, foglalkozzon a linképítéssel marketing eszközök segítségével, elemezze az eredményeket és folyamatosan helyesbítsen, amennyiben szükséges.
A keresőoptimalizálással még jó ideig számolnunk kell. Még mindig kiváló ROI mutatót eredményez és tökéletesíti a felhasználói élményt, ha jól csináltunk mindent.